HÍREINK
NE MARADJON LE SEMMIRŐL! IRATKOZZON FEL HÍRCSATORNÁNKRA!
Eddigi rendezvényeink felvételeit megtalálhatja a youtube csatornánkon is!
Legutóbbi rendezvényünk: SOPRON, 2025. december 13. Hűség napja
KORÁBBI RENDEZVÉNYEINK:
Az Igazságot Magyarországnak Szövetség alapítóinak karácsonyi közleménye:
Ezúton kívánjuk tájékoztatni minden magyar honfitársunkat, hogy a 2025 márciusában életre hívott Igazságot Magyarországnak Szövetség alapítói nyilatkozatához csatlakozó közszereplők száma átlépte a 100 főt. Köztük neves művészek, írók, köztiszteletben álló tudósok, média személyiségek, hazafias szervezetek és vezetőik. Ezt jelentős eredménynek tartjuk és kijelenthető hát, hogy az idén tavasszal újraéledő magyar revizionizmus hajtása karácsonyra immár szárba szökkent.
Ezen év folyamán tartottunk két megemlékező és egyben ünnepi rendezvényt is. Egyet az Első Bécsi Döntés kapcsán 2025. november 2-án Budapesten, egyet pedig a Hűség Napja alkalmából Sopronban 2025. december 13-án. Novemberi rendezvényünkre a meghívást a
kormányzó pártok vezetői – bár elfoglaltságra hivatkozva kimentették magukat, de – megköszönték, a nemzeti radikális ellenzéki párt képviselője pedig ott megjelent és felszólalt, továbbá annak vezetője decemberi rendezvényünket videóüzenetben üdvözölte.
Kárpátaljai területeink és az ott élő magyarok kritikus helyzetének halasztást nem tűrő megoldása mellé év végére felsorakozott az egész Felvidék kérdése is. A Felvidékből önkényesen kialakíttott, Csehszlovákia szétesése után kialakult diktátum-állam ugyanis a – nemzetközi joggal egyébként is teljesen ellentétes és szégyentelenül a mai napig érvényben tartott – úgynevezett Beneš dekrétumok kapcsán további felháborító intézkedésként, az azok elleni felszólalást börtönbüntetéssel kívánja a jövőben sújtani.
Meggyőződésünk, hogy mindezekre a megfelelő válasz az, hogy az egész felvidéki magyarság (Kárpátalját is beleértve) kinyilvánítja szállásterületei Magyarországhoz való visszatérésének az igényét. Vagyis
életre hívja a Hazatérés Mozgalmat!
Reméljük, hogy 2026 folyamán a magyar revíziós törekvések egy következő fokozatra kapcsolva, még nagyobb lendülettel haladnak majd tovább! Ennek reményében kívánunk minden magyar testvérünknek áldott, békés karácsonyt és egy szebb jövőt!
Magyarország, 2025. december 22.
Igazságot Magyarországnak Szövetség alapítói, főszervezői
ötletgazda, a Magyar Revíziós Mozgalom alapítója
történész, volt honvédelmi államtitkár, Trianon kutató
Jogász, újságíró-közíró, az Országos Trianon Társaság elnöke
Magyarok Világszövetségének elnöke, az OTT tiszteletbeli elnöke
tarsolykészítő, a Nemzeti konzultáció Trianonról aláírásgyűjtés ötletgazdája
’56-os Corvin közi szabadságharcos, Pongrátz Gergely testvére
zenész, a Romantikus Erőszak hazafias rockegyüttes vezetője
zenész, a Kárpátia hazafias rockegyüttes tagja
médiaszakember, a népszerű Hazajáró-sorozat rendezője
a Betyársereg vezetője
BME tudományos munkatárs, a Fejér Szövetség társelnöke
színművész, zenész, a hazafias rendezvények rendszeres fellépője
2006-os jogvédő, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke
patrióta közíró, volt Magyar Gárdista, turul szobor védő
Magyar Élettér Alapítvány elnöke
Fejér Szövetség elnöke
képzőművész, író, zenész
történész, MVSZ Budapesti elnöke
(H)Őseink Útján Baráti Kör
szarufaragó, népi iparművész
író
pszichológus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár
a Kerecsen együttes alapítója
a Polgári Mulató tulajdonosa
történész, politológus
magyar közgazdász, újságíró, rádióelnök
közíró, jogász
Nemzeti Taxi
képzőművész, filmrendező
színész, előadóművész
Magyar Önvédelmi Mozgalom országos vezetője
mérnök-tanár, szerkesztő, a Kárpát-Haza Nemzetőrség egykori alelnöke
pszichológus, jogász
néprajzkutató, lovas zarándok
székely ének- és mesemondó
énekes, rockzenész, a Beatrice frontembere
muzeológus
történész, szociológus, a Koszorús Ferenc Emlékbizottság elnöke
életvédő, az Alfa Szövetség elnöke
rádiós irodalmi szerkesztő
A Magyar Tudományos Akadémia nagydoktora, a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektorhelyettese
Pilis város polgármestere
újságíró
mérnök, népzenész
ügyvéd, nemzeti jogvédő
idegsebész
Horthy István alapítvány volt elnöke
Néptribun 2006, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője
a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítója
X. kerületi önkormányzati képviselő, a Magyar Életvédők politikai közösségének elnöke
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlési képviselő
Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntettt, Jászai Mari-díjas rendező, az Udvari Kamara színház vezetője
énekes, rockzenész
egyetemi tanár, a Széchenyi Társaság elnökségi tagja
a HírTV műsorvezetője
'56-os szabadságharcos
régész, őstörténet kutató
hadtörténész
a Magyar Vár alapítvány elnöke
történész, szociológus, Kutatási területe a trianoni béke diktátum. Szent István-díjas
'56-os szabadságharcos
Nexus TV programigazgató
terrorizmusért igaztalanul elítélt erdélyi magyar hazafi
A Hungária TV tulajdonosa
zenész, Bergendy együttes
Petőfi-kutató
kosárlabda edző, a Százak Tanácsának tagja
Magyar Művészetért-díjas színművész, rendező, a Magyar Kultúra Lovagja, EMKE-életműdíjas.
Kaziczy-díjas magyar bemondó, műsorvezető, beszédtanár, színész
a Mi Hazánk budapesti alelnöke, a sport kabinet vezetője
terrorizmusért igaztalanul elítélt erdélyi magyar hazafi
a Védett Társadalom Alapítvány elnöke
történész, magyar-történelem tanár, könyvkiadó
református lelkész
író
építész
színész, zenész, énekes
Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület elnöke, és a Történelmi Vitézi Rend Északnyugat- Dunántúl Törzskapitánya
fizikus, az MTA doktora ; Európai Családtudományi Társaság, alelnök ; Családtudományi Szövetség, alelnök ; Professzorok Batthyány Köre, Családügyi és Demográfiai Munkacsoport volt elnöke
mérnök-tanár, r.k. teológus, törvényszéki szakértő, Magyar Ezüst Érdemkeresztel kitüntetett, a Vitézi Rend tagja
tárogatóművész, író
József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró, érdemes művész
EMeRTon-díjas magyar énekes, az R-GO együttes frontembere
Liszt Ferenc díjas operaénekes, Magyarország érdemes és kiváló művésze ; A Magyar Állami Operaház Örökös tagja ; Prima díjas ; A Halhatatlanok Társulatának Örökös tagja
Kossuth-díjas és Prima Primissima Díjas népdalénekes, keramikusművész, Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró
Kossuth-díjas magyar zenész, zeneszerző, dalszövegíró
Magyar Ezüst Érdemkeresztel kitüntetett jazzgitáros, zeneszerző
újságíró, az Alapjogokért Központ vezető elemzője
blogger
Kossuth-díjas magyar színművész, színházi rendező, szinkronszínész, a budapesti Újszínház igazgatója, érdemes és kiváló művész.
magyar politológus, filozófus, közgazdász, a politikatudomány kandidátusa, CÖF alapító
gitáros, a Moby Dick és Hungarica együttesek alapítója, fő dalszerzője
Üllő Vezér hagyományőrző Egyesület- alelnöke, Pozsonyi csata megemlékezés főszervezője, Történelmi Vitézi Rend tagja.
újságíró
ügyvéd, energetikai szakjogász, közgazdász, író.
Összmagyar Testület ügyvezető elnöke
billentyűs, zeneszerző, a budapesti Újszínház zenei vezetője és a soproni Petőfi Színház zenei tanácsadója
Balázs Béla-díjas magyar rendező, szerkesztő-riporter, egyetemi oktató
történész, író, teológus
háromszoros olimpiai bajnok Papp László Alapítvány elnöke
újságíró
orvos, írónő
író, újságíró, volt polgármester
néprajzkutató, egyetemi tanár, politikus, Százak Tanácsának tagja
Verőce volt polgármestere, négy cikluson keresztül
felvidéki magyar jogvédő, közgazdász, a somorjai Magyar Polgári Kör elnöke
Fidesz alapító tag, volt kormányfőtanácsos
magyar előadóművész-műsorvezető, tanár ; Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke ; Mondj Te is egy verset Kulturális Egyesület alapító-elnöke
Felvidéki magyar tanár, költő, publicista, művelődésszervező, politikus, csehszlovákiai parlamentben volt képviselő
festményszakértő-ingatlanbecsüs
Mi Hazánk alapszervezete
Human Life International - Hungary
- Várjuk további közszereplők és akár szervezetek csatlakozását!
- Várjuk aktivisták jelentkezését, akik utcai kampányokban vennének részt.
- Várjuk informatikusok jelentkezését is, akik honlap készítésében és fenntartásában tudnak segíteni.
- Várjuk továbbá beszélgetős estek, előadások szervezőit országszerte, akik „revíziós est”-ek megszervezését vállalnák.
JELENTKEZÉS: IGAZSAGOT@IGAZSAGOT.COM